Biomassza

Pellet/Brikett

 

A pelletet és a biobrikettet összefoglaló nevükön energetikai tömörítvényeknek hívjuk.
Az energetikai tömörítvényeket az úgynevezett tömörítési eljárás alkalmazásával állítják elő biomasszából, mely lehet fa, szalma, de egyéb mezőgazdasági hulladék is. Energetikai szempontból a tömörítés két formáját különböztetjük meg: a brikettálást és a pelletálást. Mindkét eljárás fő célja a térfogati sűrűség növelése, hiszen a nagyobb térfogati sűrűség révén növekszik a fajlagos energiasűrűség (GJ/m3) is. Ez azt jelenti, hogy 1 m3 energetikai tömörítvény jóval több energiát tartalmaz koncentrált formában, mint ugyanennyi hagyományos tömörítetlen biomassza. Az energia koncentrálásán kívül a tömörítés további előnye, hogy a tömörített anyagnak kisebb mind a nedvességtartalma, mind a helyigénye, jobbak a rakodási feltételei, valamint egyszerűbb és könnyebben automatizálható az égéstérbe juttatása.


Pellet

A pellet a biobrikett speciális formája. A pellet gyakorlatilag kis méretű biobrikett. A pellet így rendelkezik a biobrikett összes energetikailag előnyös tulajdonságával, valamint a brikettnél kisebb mérete miatt lakossági méretekben könnyebben kezelhető. Ezért a pelletet elsősorban pelletkazánok, pelletkandallók ellátására használják, ugyanis ilyenkor csigás, vagy cellás adagoló segítségével igen pontosan szabályozható a pellet tűztérbe jutása.